M. Laurens
ISMÉT ÍROK KEDVES ÚR
opus tantum fictivus!?*
Hát ismét írok Kedves úr,
habár tudottan-tudatlanul
badarság minden szavam,
s ahogy mondani tetszik:
ismét ismétlem önmagam.
Mert-hát nem vagyok én poéta,
ahogyan már ezt a Kedves úr,
(a maga keresetlen nyers módján)
számtalanszor megmondta.
No lám!
Most sem tartok sem rímet,
sem ritmust, sem szótagot,
mint a borsó, lepereg rólam minden,
s a Nagy Művészet elhagyott.
Önben, Kedves úr,
tudom hogy irányomban
ellenszenv s harag dúl,
melynek okát nem találom,
pedig nem kértem, hogy
legyen tisztelőm, vagy barátom.
S a magas lóhoz (min ül),
tudom, hogy nem passzol
nyereg helyett hokedli,
de ostoba szamárként,
mégsem hagyhatom magam:
úri passziója által megkövezni.
Higgye el Kedves úr,
(aki ugyebár sokkal több tőlem)
ha belém rúg olykor-olykor,
forogni fog lelke a temetőben.
Mert nem dicsőség
leköpni a senki-semmit,
ki azt sem érti tán, hogy
miért is tapossa meg lelkit.
Feljebb nem ér Kedves úr,
ha magamfajta gödörbe lép,
(ki lennék két zárójel közt)
akár csak az alja nép.
Mert ugyebár,
Költőnek lenni az szent dolog,
s hogy engem köztük lásson
Kedves úr,
attól "jótét lelke" háborog.
De hát nem is vagyok én poéta,
ahogyan már ezt a Kedves úr,
(a maga keresetlen módján)
számtalanszor megmondta.
És mégis...
Lám ismét írok Kedves úr,
habár tudottan-tudatlanul,
badarság minden szavam,
s ahogy mondani tetszik:
ismét ismétlem önmagam.
Budatétény 2017. január 6.
* a vers csak fikció!?