Nagyon jó alapötlet és szellemes feldolgozás. Üdvözöl: Miklós
M. Laurens
Bölcsek és Bolondok
[pamflet]
Egyazon világban bolondok és bölcsek,
egy földön éltek, mint a hegyek és völgyek.
Egymást erősítve alkottak ők párost,
így hozták létre a ma ismert világot.
Teltek és múltak a történelmi évek,
az időtől a bölcsek sem lettek szépek.
A bolondok okoskodtak néha olykor,
kacagtak is a bölcsek rajtuk, jó sokszor.
A bölcsek bolondoztak néha a szóval,
a nép elhalmozta őket minden jóval.
Ám voltak bolondok, kik irigyen nézték,
arcukra fagyott a vigyorgó kevélység.
A király bolondja volt mindegyik aljas,
ostoba tányérnyaló, vakbuzgó talpas.
Fejüket összedugva eszüket űzték,
miként is álljanak bosszút a bölcs csürhén.
- Álljunk a király elé, mondjunk verseket! -
Így szól erre a főbolond: - Az nem lehet!
A bölcsek izmosak a kimondott szóban.
Törjétek fejetek ti ostobák, jobban!
Használjátok a fejetek, bolond barmok,
ha ellenük valaha győzni akartok!
Saját pályánkon kell megvívni a csatát,
azt a sok nagyokost kell hozzánk csalni át.
Erőben, elszántságban mi vagyunk jobbak,
s bátrabbak mint a vén, nagyagyú félholtak.
Lássuk, ki is használja jobban a fejét?
Legyen az ősi föld elhagyása a tét.
Végül is a tétben egységre jutottak,
nekiveselkedtek hát a feladatnak.
- Nos, ha oly bátrak és okosak a bölcsek,
lássuk, ahogy aggyal a kapun betörnek.
Röhög a főbolond, ki ezt kiagyalta,
bolondok közt is gaz, ármánykodó fajta.
- Menjünk királyunkhoz, legyen Ő a bíró,
ki bolondok közt a hatalommal bíró! -
Előadják sunyin, mélységes keservük,
áruló bölcseknek, mi is titkos tervük:
Aláásni gyáván királyuk hatalmát,
versekkel zavarva népének nyugalmát.
- Mi királyhű hívek, - szólal a főkolomp -
mi fogjuk óvni a trónt: az összes bolond!
Kihívjuk majd vetélkedni a sok bölcset,
a vesztes elhagyja a királyi földet.
Bólogat a király, - Úgy legyen hát! - monda.
- Menjen tüstént a fő-okosért egy szolga!
Hozzák menten elém, hadd lám csak a gyávát,
ki ily aljas módon kijátssza királyát.
Rohan a szolga, papucsát is elhagyva,
szalad házról-házra a bölcset kutatva.
Alkonyodik már, mire végre megleli,
félholtan pihegve így könyörög neki.
- Kövess jó uram, a palotába menten,
mert különben fejem bizonyost elvesztem!
Haragos a király, látni akar téged,
reggeltől hallgatja a bolond beszédet.
A trónteremben habzik a király szája,
dühöng, csapkod, miközben a bölcset várja.
- Hogy merészelted megváratni királyod?
Ki vagy te senki? - már beléptekor ráront.
- Lázítod a népem holmi gaz versekkel?
Koronámra törsz, nagyra tartott eszeddel?
Lássuk csak, mire mész e hatalmas gőggel,
ha bolondjaim sem bírod majd erővel.
Halljad hát szavamban a királyi törvényt!
Bolondjaim nem tűrve az agyas önkényt,
párbajra hívnak fel reggel minden bölcset,
és tétként: a vesztes elhagyja e földet!
Íme a feladat, mi a párbaj tárgya.
Egy nagy tölgyfakapu vezet a kincstárba,
ezt kell majd, pusztán fejetekkel kinyitni.
Nem lehet magatokkal semmit se vinni!
Szólottam hát, s van-é valakinél kérdés?
- Nincs uram - szólott a bölcs - pusztán egy kérés.
A kapun ne legyen rajta a vaslakat,
ésszel emelni nem arányos feladat.
- Rendben! - bólintott a király nagy kegyesen -
reggel mindegyikőtök legyen ott helyben.
Nem fogadok el semmiféle kifogást,
sem pedig nemtelen gyáva visszakozást!
Ezzel a király visszavonult lakába,
a két küzdő felet otthagyva magára.
A bölcsek követe csendben aludni tért,
a főbolond szalajtott a barátokért.
A bolondok egész éjjel csak mulattak,
bölcseket gúnyolva, röhögve vigadtak.
Így reggelre kelve nagy eszük elszállott,
kunkorodni látták az egész világot.
Eljött hát a párbajra kijelölt óra,
a nép királya felállt egy végső szóra.
- Kik titeket rontanak verssel, gondokkal,
megküzdenek a királyi bolondokkal!
A küzdelmet most a kihívó fél kezdi!
Cél a kincstár tölgyfaajtaját bevenni!
Lakat nélkül csak masszív faretesz tartja.
Csak a fejeteket használjátok... Rajta! -
- Éljen a király! - rohant rá a főbolond,
de már a küszöb előtt csúful fölbotolt.
Követve őt, fejjel-neki egyre s másra,
mint a kecskék, felkenődtek a deszkára.
Végül mindegyikük púptól vérző fejjel,
elterült a földön, mint a placcsant tejfel.
Számukra az első felvonásnak vége.
Ki tudja, hogy a győzelemhez elég-e.
Most minden egyes szem a bölcseket várja,
hallik, ahogy a légy szárnyait kitárja.
Néma a nép, lélegzetét visszafojtja,
a király nagyot nyel, kiszáradt a torka.
- Khm... - kezdé a király - következnek a bölcsek!
Ha a kapu győz, mindőtöket megöllek!
Csak így lehetek királyként igazságos! -
Szemében fény lobog, gonosz és álságos.
E szók után, trónusába visszaülve,
gúnyos arccal tekint a körön kívülre.
A legfőbb bölcs lassan feláll... szótalanul,
köpenye ujjára por és nap fénye hull.
Pisszenés se hallik, ahogy odalépe,
a tölgyfaajtóval farkasszemet nézve.
Szemével a vén fát végig simította,
ahogyan asztalos apja tanította.
Valaha egykoron, olyan nagyon régen,
apja gyalulta e deszkát, nagy serényen.
De ki emlékszik rá? Senkit fel se lelhet,
hogy e rideg fának ki adta a lelket.
Letérdelt itt hát, hol népe lelkét őrzik,
hol elődeinek sok szép verse rejlik.
E száz éves kapu őrzi mind e kincset,
és homlokával lenyomta a kilincset...
Pest-Buda 2012. június 4.
Köszönet Péter Erika (Pera76) lektorálásáért!
Hozzászólások:
Re:Bölcsek és Bolondok
M. Laurens (szerző) | 2014.09.10
Köszönet az olvasásért, kedves Miklós!
A bölcsek bölcse
vilhelem margareta | 2014.04.24
Kedves Miklós,,oly vigan ,türelemmel olvastam érdekes témájú
versedet,,,de a vége felé.lelohadt a vidámságom,és szomorúan
eltöprengtem,,,," Letérdelt itt hát, hol népe lelkét őrzik,
hol elődeinek sok szép verse rejlik.
E száz éves kapu őrzi mind e kincset,
és homlokával lenyomta a kilincset..",vajon a bolondok közzé tartozok,,,,,,vajon?...Gratulálok élménydús költeményedhez[ballada],,örök tisztelettel.
Re:A bölcsek bölcse
M. Laurens (szerző) | 2014.04.24
Drága Margareta aligha hinném, hisz nem rohannál oktalan mód fejjel az ajtónak :)
Köszönet az olvasásért, és az együttgondolkodásért :)
/ Miklós /