Én ezt a történetet igaznak vélem,,nem tudom,,,Te hogyan látod,,,,
de igazi Apa nélkül nem élet az élet,,,örök tisztelet jár ezért,,,
M. Laurens alias Lőrincz Miklós
HOMOKOZÓ
( Gyerekszáj )
Hétágra süt a nap, kezemben egy nagy tölcsér fagylalttal a Károlyi kert árnyas padjai felé veszem az irányt. Nagyon rég jártam itt, a Múzeum körúti házak sorának túloldalán megbúvó apró kis tündérkertben. Hatéves koromig ez volt számomra a gyermekkor legfőbb színtere. Itt tanultam meg biciklizni, fogócskázni és homokvárat építeni. A környék még ma is szinte érintetlen maradt, és az állandóság jóleső érzésével tölt el; egy kisdarabka élő történelem a múltamból, amely Édesapám tiszta mosolyát őrzi lelkemben még ma is.
Az öreg, árnyas fák jóleső hűvösében ülve csendben szemlélem a járókelőket és a gyerekeket. A térnek ez a szeglete olyan piciny, hogy a padoktól szinte karnyújtásnyira van a homokozó. A homokozóban két ötéves-forma kislány süti szorgalmasan a homokpogácsákat, nagy ügybuzgalommal paskolva tömörré a formák tartalmát. A szemközti padon két hölgy társalog, időnként rá-rápillantva a gyerekekre. A szőke kislány, aki a kis szeplős vöröskének adogatja a sütiket, szinte megállás nélkül csicsereg:
— Tudod, az én anyukámnak, sokszor kell elmenni esténként, hogy apukát szerezzen nekem — mondja oktatólag pillantva a vöröskére. — A múlt hónapban már két apukám is volt, és mindegyik hozott nekem valamit! — szinte lélegzetet sem véve folytatja — Most az a bácsi az Apu, akinek az a nagy piros autója van ott! — s ujjacskájával a távolba bök, fel sem nézve a nagy munkából. — Anyu azt mondta, ha jó leszek és nem hisztizek, akkor megtartjuk a bácsit, mert a bácsi nagyon jó az anyuval, és nekem is vett egy nagy macit. Pillanatnyi csend állt be, és csak a homokpogácsák tompa puffogtatása hallatszott, majd nagy komolyan felnézett játszótársa szemébe, miközben még a keze is megállt a levegőben két puffantás között.
— És te? —teszi fel a nagy kérdést, sokatmondóan felhúzva szemöldökét.
A vöröske kicsit elbizonytalanodott, majd vállát felhúzva, lebiggyesztet ajkakkal, válaszolt:
— Hát… tudod… nekem nem olyan szép az anyukám, mint neked — szemét lesütve, megszégyenülten, halkan motyogja: — nekünk még mindig a régi apukánk van odahaza…
(Pest-Buda 2004-2013)
Hozzászólások:
Apa kedvence voltam
Vilhelem Margareta | 2014.04.27
Re:Apa kedvence voltam
M. Laurens (szerző) | 2014.04.30
Megtörtént eset, még a padot is megtudnám mutatni, ha még áll. Köszönet az olvasásért!