Igazán gyönyörű megemlékezés!!! Gratulálok!!
M. Laurens
A BOHÓC HALÁLA
(Eötvös Gábor zenebohóc emlékére)
A manézs sötét, megfojtja a csend.
Hol lehet, ki az arcokra mosolyt csent?
Halk kattanás, és a fénykör felvilágol
apró fényszigetként a cirkuszvilágból.
.
A körbe botorkál középen valahol,
hófehér arccal a vén bohóc: meghajol.
Apró hegedűt vesz elő kabátját széttárva,
hangszerén az egyetlen húr olyan árva.
.
Ám a nyűtt vonó elárvult húrjához érve,
friss gyermekkacajként száll fel az égbe.
Hangja libbenő pilleként szeszélyes,
kristályként tiszta, varázsosan fényes.
.
Egy vén bohóc, örök gyermeki lélek,
az Ő álma és élete ad lelket a zenének.
Szelíd őzek futnak a hegedű hangjában,
mosolytündérek a manézs homályában.
.
Vidám, csillogó arcok mosolyognak vissza,
és minden gyermek a bohóc szavát issza.
Arcáról könny csordul a festett mosolyra,
fájdalommal néz a kihalt, üres sorokra.
.
A székek némák, nincs se taps, se nevetés.
Nincs itt, csak egy vén bohóc és a feledés.
Nincs már habos torta, és utána kacagás,
se elefánt, porondmester, se semmi más...
Csak ő, a hegedű és a fénykör a porondon.
Fájdalmak örömök emléke a bohóc sorson.
A húr aprót sikít, s az utolsó hang csorba...
Egy festett orr hull a porondról a porba.
.
.Pest-Buda 2012. augusztus 3.
A verset előadja: Kováts Péter_Skorpió
A vers cím, szerző és a forrás megjelölésével, nonprofit céllal szabadon után-közölhető.
A vers bárminemű átdolgozásához a szerző külön engedélye szükséges!
Copyright © M. Laurens 2015 minden jog fenntartva!