Kedves Miki! (ha szabad így szólítani)
Szociális problémára asszociáló versedhez szívvel gratulálok: Radmila
M. Laurens
A ZONGORAHANGOLÓ BÚCSÚJA
Nyirkos eső fátylán át,
kopott ég, sápatag nappal,
unottan s egykedvűen,
ködalak jő, nyűtt kalapban.
Málló vakolattól foszló fal,
léptei tompa hangját zengi,
macskaköves sarkon túl,
görnyedő alakját felejti.
Kapuk sötét homályában
füstté váltan tűnik el,
s a krákogó köhécselésre,
nyikorgó utca-lámpa felel.
Hirtelen szakad le az este,
mégsem csillagos az ég.
Korcs, nyálkás fák közt
a lámpa, szikrát vetve kiég.
Vizes tetők cserepein át,
megroskadt kémények alatt,
hangoló kínozza az öreg zongorát,
míg húrja végképp elszakad.
Fakó arcára fájdalom ül,
kezével utolsót simít a fán,
fejét lassacskán lehajtja,
arcán könnycsepp: halovány.
Piszoktól szürkült ablakon,
elárvult esőcsepp kanyarog,
a szürke város érzéketlen,
csak háborgó lelke jajong.
Újabb ránc jelenik meg arcán,
s egy szarkaláb szemhéja alatt,
lelkében már dallam sem cseng:
örökre megszakad.
(újraköltve: Pest-Buda 2014. Szeptember 14)
Hozzászólások:
hozzászólás
Radmila | 2014.09.21
Re:hozzászólás
M. Laurens (szerző) | 2014.09.30
Természetesen szabad; kedves Radmila!
Köszönet az olvasásért!
/ Miki /
Gratula
Kováts Péter_skorpio | 2014.09.16
Kedves Barátom nagyon bánatosra hangoltad ezt a verset, de nagyon tetszik.
Re:Gratula
M. Laurens (szerző) | 2014.09.16
Köszönöm szépen kedves Péter. Az eredeti vers még 2012-ben készült, ez a változat annak finomhangolása.