M. Laurens:
EGYSZER VOLT...
Volt egyszer egy hitem az Emberben,
de felnőtt koromra, itt hagyott cserben.
Becsaptak a tündérek, fájdalmat hagytak,
hófehér könnyeim, az arcomra fagytak.
Ráébredtem: a gyermekkornak vége,
s meghalt a mesék varázsos szépsége.
barátok, sok-sok gyerek volt az álmom. Okultam,
nőttem, mint avar alatt a gomba,
csendesen bebújva saját magányomba.
Így teltek s múltak a jeltelen évek,
voltak szürkék, rövidek, s olykor szépek...
Volt egyszer egy Első, nagy szerelmem.
Lebegtem s lubickoltam önfeledten.
Nem láttam, hogy gyűlnek a fellegek.
Csakis én tehettem róla: meglehet.
Fájdalommá vált szerelmemnek fészke,
szakítás, magány, önvád, lett a vége...
Volt egyszer egy boldog házasságom,
egy gyermekem –A többit már nem várom-
Felnőtté vált s immár saját életét éli,
szülei aggódását, köszöni, nem kéri.
Jó gyerek lett, támaszunk a korban,
megöregedtünk, s szívünk alig dobban.
Volt egyszer sok-sok múló évem,
a holnapot talán még békén megélem.
Ráébredtem: felnőtt koromnak vége,
rég elkopott mesém varázsos szépsége.
Talán szép volt, talán kerek mint a hold:
Egyszer volt...
(Pest-Buda 2014. Október 24-25.)
Hozzászólások
Nincs hozzászólás.